Vampire Diaries novella (Stef és saját szereplős)

A hold talán szégyenében bujdosott s ezért vonta maga elé szürke palástját, a felhőket. Szégyellette volna, hogy az éjszaka vadjai közé tartozom? Az erdő minden egyes lélegzetvételét hallottam, ahogy ott álltam a sötétben, míg a földből pára tört föl a légbe – akár a rengeteg alvó sóhajai… Éheztem, de nem mozdultam. Hagytam, hogy a felemésztő vágy, ami egyben vezeklés emberi múltamért végigmarja, bensőmet. Egyenesen elfogyasszon úgy, ahogyan megérdemlem. A vér lüktetése, a szív pulzáló verdesése, amint a számomra nélkülözhetetlen nedű áramlik az erekben… Kiolthatatlan vérengzés az emberi öntudat összeférhetetlensége az akarattal. Megállíthatatlan ösztönző kérlelés a fejben és elfojtva önmagamat, azt, aki régen voltam… emberként.
A hold már magasan járt és még mindig nem szóltunk egymáshoz egy szót sem. Barna fürtjei hol rövidebbek helyenként hosszabbak voltak és a rövid tincsek a szeménél mindig belehullottak az arcába. Sokszor pótcselekvés céljából odanyúlt, hogy kisimítsa, de egy alkalommal egyszerre nyúltunk a rakoncátlan hajszálért és összeértek az ujjaink. Megrebbent a szemhéja és pirulva elfordította az arcát. Jómagam is elkaptam a kezemet és csalódottan a pad széléhez lapultam. Miss. Madwick kisasszony finom úri hölgy volt és most először „beszéltem” vele, de gyakorta leskelődtem utána az ablakból, amikor arra lovagolt pej hátasán. Szégyenlős leányzó volt, de ismert társaságban nagyon szórakozató. Közvetlen, bájos és kedves bár faragatlan humoráért sokszor megszólták, de szabadszellemű lányként nem érdekelte a róla alkotott kritikák és szemléletek. Egy hentes édesapa és egy eladó anyuka mellett volt ideje magára, de nem igazán foglalkozott saját maga szépítésére. Nem érdekelték az effajta kellékek. Nem mintha szépségén akár egy kis csorba is akadt volna… A szeme tejcsokoládé színű volt, míg szög egyenes haja egy árnyalatnyival barnább.
Zsebkendőjét illedelmesen maga elé emelte majd bal kezével felfogta a szoknyáját, felállt a padról - amin eddig ücsörögtünk – s kerti sétára invitált. Alig bírtam leplezni meglepettségemet, de természetesen elfogadtam.
- Mr. Salvatore megtenné, hogy elkísér?- puha, kecses kezét az enyémért nyújtotta s én fiatal, ütődött kamaszként követtem. Meggondolatlanul pattantam kéretlen vágyaira szemtelenül vizslattam gyönyörűségét bár úgy tűnt, hogy ő ezt nem bánja.
- Természetesen Miss. Madwick – megfogtam kicsiny kezet ő pedig összekulcsolta az ujjainkat.
- Hívjon, kérem csak Nettynek. - barna szemei érdeklődve csillogtak, ahogy figyelmesen végimért. Soha nem mutattam nő iránt érdeklődést, mostanáig. Ez a hölgy úgy varázsolt el, hogy észre sem vettem és úgy tekert az ujjai köré mintha szakmabeli volna férfiakat elszédíteni… nem mintha ilyesmit feltételeznék róla.
- Igen, kisasszony – bólintottam, de nem tartottam be.
- Látom, nehezére esik a közvetlenebb megszólítás – kacagott majd kibontakozott a kézfogásból és beszaladt a fák közé. Nevetgélve követtem a sűrűbe kábult boldogsággal a gyomromban. Az ismeretlen lepkék a hasamban izgatottan verdestek, ahogy Nettyt keresgéltem. Végül megláttam a szoknyája fehér szegélyét egy fa mögött, de háttal állt nekem. A háta mögé lopakodtam majd a karjaimat a derekára fontam. Megugrott a karomban és felém fordult. Ziláltan lélegzett és akarva-akaratlan átvettem a lihegését. Elcsábított. Szemeiben megolvadt a csokoládé és most fényesen csillogott az esti homályban, ahogy a kerekded hold a fák fölé kúszott bevilágítva esti találkánk helyszínét.
- Stefan…- suttogta. – Ha tudnám, hogy maga is úgy érez, ahogyan én…- lesütötte a szemét így most sűrű szempillái eltakarták a szempárját.
- Ön... Ön hogy érez? – akár egy bizonytalan gyermek, aki nem mer hinni a valóságban, a szavak tényleges valóját, pedig az ott van az orra előtt.
- Úgy hiszem…- nyelt egyet. – hogy erős érzelmet –pihegett. A keble folytonosan emelkedett fel s le gyorsan, mintha a futásunk még mindig tartana. Ajka észrevétlenül közeledett az enyémekhez. Én viszont meg sem bírtam mozdulni. Mintha ez a gyöngéd teremtés érettebb lenne, mint hittem. Olyasmire vágyott, amit nem adhattam meg neki. Éreztem, hogy az ajkaim reszketnek, de karjaim önkéntelenül cselekednek. Mindkét tenyeremet a fának támasztottam - Netty feje mellé, de nem hajoltam közelebb. Az túltolakodó, magatartásnak bizonyult volna. Netty megnyugtatóan suttogott és ujjait az ajkamra simította, hogy csillapítsa a remegést. – Stefan nem akarok olyasmit rád erőltetni, amit nem szeretnél – csalódottnak látszott, de vallomása heves vággyal söpört végig rajtam.
- Meg… Megcsókolhatom?- akadoztam.
- Bárcsak megtenné – huncutul elmosolyodott és kínálkozó ajkait közel dugta ezzel is ösztönözve rá.
Óvatosan hajoltam közelebb a lányhoz még mindig remegve, de egy fokkal határozottabban. Vággyal terhesen szakképzetlen számat alsó ajkára csúsztattam, de csak a fejemet hajtottam közelebb a testem mozdulatlan maradt de Netty karjaival magához húzott oly lágyan mintha én lennék oly törékeny, mint ő. Egy sebzett, átázott szárnyú pillangó kinek lejött a szárnyáról a por ezzel megfosztva a szárnyalástól. Nem akartam megfogni csak… megérinteni. Nem akartam bezárni… csak érezni. Vászonkabátomon átfújt a páradús esti szellő belekapva a zsebeimbe szárítva az izzadtságot felhevült testemről. A lány gyengéd volt mintha tudta volna mennyire félek. Mintha kezdő lennék az ilyesmiben, pedig... az voltam. Kiskamasz a nagyvilágban, aki a bátyjától vett nőleckéket. Netty simogatni kezdte a tarkómat és rögtön elgyengültem. Ez az jelenti, hogy tartozom valakihez? Aki szeret és nem hagy el? Őszintén szólva nem ismertem Nettyt de reméltem, hogy oly értékes és gyönyörű, mint amilyen kívülről.

Sziasztok!
Új külső, új dolgok, egyszóval teljes átalakulás veszi kezdetét.
Mostantól nem csak az írásaimmal találkozhattok itt, hanem a kézműves tevékenykedéseim eredményeivel is. Ami még ennél is jobb, hogy a kreatívos cuccokat, meg is lehet vásárolni tőlem! Továbbá könyvajánlókat is felrakok mivel annyit olvasok, mint a nyűg.
Na, akkor vágjunk bele!
Betty

Azúrkék szemű srác (2.fejezet)

Sziasztok! Tolvajtempóban haladok az Azúrkék szemű sráccal, így íme a második fejezet.

2. fejezet: Egy másik élet

Ahogy megfogta a kezem, pörögni kezdtem velem a világ. A hányinger kerülgetett, de tartottam magam és reménykedtem, hogy Polly teljesen épeszű. Bár, amit mondott nem erről árulkodott.

Örvényszerű légtérbe kerültünk s azt éreztem, hogy a karjaim a testemhez paszirozódnak. Majd a pillanat leforgása múltán, megérkeztünk. Még nem tudtam, hogy hol van az az itt, de az már bebizonyosodott, hogy Polly nem vert át. Megszállott tekintettel lesett felém és elismerő reakciómra várt, de én nem mondtam semmit. Ámulatba ejtett a táj szépsége: dércsípte éjszaka volt s egy ormótlan nagy kastély előtt álltunk.

- Ugye tudod, hogy az embereknek több életük is van? – kérdezte kacéran, bízva abban, hogy most okosabbnak tűnhet nálam.
- Igen – mondtam halkan, le nem véve a tekintetemet a kastély vízköpőinek groteszk alakjáról. - Mi ez a hely?
- Szóval, - csücsörített tökéletes ajkaival – ez a te egyik életed – mutatott körbe.
- Hogy mi? Valami bárói családban éltem?
- Úgy is mondhatjuk – kacagott fel. – Az apád az egyik leggazdagabb főnemes az országban és mellesleg grófi címet visel. Ebben az életedben Sarah Van Mcmarque –nek hívnak – informált.
- Egyáltalán hol vagyunk most?
- Franciaország, körülbelül a 13. század tájékán.
- 13. század?
- Jaj, lépj már túl rajta! – legyintett, mintha ez semmiség volna. – Sokkal sorsszerűbb, hogy az a fiú, akivel a bálon megismerkedtél – megállt, hogy hatásszünetet tarthasson – számos életed mindegyikében jelen volt. Itt Adameusnak hívják – vigyorgott csibészesen.
- Adam – ízlelgettem és összeszorult a gyomrom, ha felidéztem az arcát. – Honnan tudsz te ennyi mindent?
- Drágám, te is ennyi mindent tudtál csak kicsit eltévedtél – fogalmazott burkoltan. – Megbíztak a figyeléseddel, amíg jónak nem látom, hogy újra belépj a Rendbe.
- Miért? Mi történt velem? Mi ez a Rend?- annyi információt zúdított rám, hogy egyszerre túl soknak tűnt. Töménynek és felfoghatatlannak egy ilyen hétköznapi lánynak, aki örül, ha túléli, az iskolanapokat, nemhogy szektaklubba járjon Vasárnaponként.

- Nyugi – csitított. – lesz időd a kérdésekre, de a Tanács szerint idővel visszatérnek az emlékeid. – Tanács. Egy újabb rejtély.
- Nem lehetne, hogy egy mondatodba ne sűríts nyolc információt? – jajgattam.
- Lehetne, de akkor meg az lenne a baj, hogy lassú vagyok. – türelmetlenül, órátlan csuklójára lesett. – Jaj, már ennyi az idő?! Mennem kell! – hosszú, kék selyemruhájában elindult a fekete macskaköves utcán, otthagyva a kastély előtt.
- Hova mész? – kiáltottam utána jajveszékelve. - Nem hagyhatsz itt! Konkrétan nem mondtál semmit. – utána rohantam, felfogva a szoknyám alját, hogy könnyebben utána siethessek.
Unottan hátranézett. Búzavirágszínű szemeiben nemtörődömség tükröződött.

- Alapvető információk: Sarahnak hívnak. Cselédek és szolgálók vesznek körül, ezért nem magadnak kell kimosnod a büdös zoknikat, azaz harisnyákat. Próbáld visszafogni a fiús viselkedésedet. Ebben a korban nincs nadrághordás a nők részéről. – azzal hátat fordított, hogy ellibbenhessen. Utánakaptam.
- Kösz a töriórát Polly, de nem korbemutatást kértem – mosolyogtam negédesen. – Mi a fene az a Rend? Ki vagyok én? Párhuzamos világok és időutazás? Adam és rokonlelkek? Mi ez az egész és miért pont én? Ezt még egy élénkfantáziájú plüssmedve se venné be! – fakadtam ki. Csilingelően felnevetett.

- Már hiányoztál! Nehéz volt a színlelés. – barátságosan a vállamra tette a kezét. – Suse, most nem mondhatok többet. Jelentenem kell a Rendnek a visszatérésed. Addig élvezd, ezt az életed. Apropó, vigyázz a még nem látott szeretőiddel! Ebben az időben tilos volt a házasságon kívüli sex, ezért a fiatal kisasszonyok gyakran hágták át a szabályokat. Majd jelenkezem és igyekszem válaszolni a kérdéseidre. – kecsesen pukedlizett – Kisasszony – azzal vigyorogva köddé vált. Mielőtt újabb kérdéseket zúdíthattam volna rá, füstté lett, de ezzel csak újabb kérdéseket vetett fel bennem.

Szitkozódva indultam vissza a kastélyhoz, átkozva a hiszékenységemet. Mégha ez a hely valós is, Polly biztos összekevert valakivel. Elvesztettem volna az emlékeimet és ezért hiszem, hogy egy társadalmi ranglétrán alulmaradt, 17 éves, barna hajú, stréber vagyok?
Bizonyára.

Túl nehéz volt ezeket a dolgokat feldolgozni főleg, úgy, hogy magyarán semmit nem tudok róluk. Úgy éreztem sokkal könnyebben el tudnám hinni és viselni ezeket, hogyha Adam tényleg itt lenne velem. Hogy feleljek meg egy grófi családnak mikor azt sem tudom, hogy valójában ki vagyok?
Ekkor csapott csak arcon, amit Polly mondott közvetlenül az indulása előtt 5mpel. Volt szeretők? Hisz én még nem is csókolóztam! Az idegesítő gombóc újra ott volt a hasamban, akármikor halálra idegeskedtem magam valamin. Hogy volt képes Polly pont ebbe az életembe hozni, ahol egy becstelen leányzó voltam? Vajon milyen más egyéb elfoglaltságom lehet ezen kívül? Azt hiszem jobb nem gondolni erre.

Suse, ezt most túl kell élned és eljátszanod, hogy teljesen ugyanolyan vagy, mint Sarah Van Mcmarque, addig amíg Polly vissza nem tér. Aztán fantasztikus manipulációs képességeiddel ráveszed, hogy vigyen haza és felejtse el, hogy valaha is ismert téged. Igen, ez lesz a megoldás. Tennem kell valamit, de ez csak akkor lehetséges, ha, egyáltalán visszajön. Megígérte.
Remegve az oroszlánfej kopogtatóhoz nyúltam.